A Kovács Imre Pap István levél nyilvánossága

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában (ÁBTL) Kovács Imrével kapcsolatosan számtalan dokumentum tartalmaz érdekes és megdöbbentő adatokat. Amint az Papp István (e honlapon is olvasható) tanulmányából kiderült, a magyar államvédelem „Xavier” néven tartott fenn dossziét Kovácsról. Ám nem csak ebben fordul elő neve. Az államvédelmi hatóság számtalan emigrációban élő politikust, írót figyelt meg, tanulmányozott. Kovács Imre személye, szinte mindegyikük dossziéjában előkerül, igazolva, hogy ő volt az egyik legkiterjedtebb kapcsolatrendszerrel rendelkező, legaktívabb külföldön élő magyar politikus.

Kovács Imre életének egyik keserű momentuma volt 1950-ben az a konfliktus, amely Papp István volt képviselőtársához és barátjához írott levele körül robbant ki. A levél kapcsán kibontakozó magyar államvédelmi akcióról és szándékokról a Betekintő című interneten megjelenő folyóirat 2013/1-es számában megjelent tanulmányomban részletesen beszámoltam. Most azokat, az akkoriban megjelent írásokat tárom a nyilvánosság elé, melyek a levél kapcsán az akkori emigráns magyar folyóiratokban megjelentek.

Kovács Imre 1950. január 7-ével keltezett levelében beszámolt Pap Istvánnak, a Svájcban tartózkodó parasztpárti barátjának, az Amerikában szerzett első tapasztalatairól. Amint az Kovácsra mindig is jellemző volt, levelében kendőzetlenül, őszintén írt azokról a visszásságokról, ellentmondásokról, melyekkel az amerikai magyar emigráció körében találkozott. Súlyos szavakat, jelzőket használt egyes politikusokról. Levelében röviden ismertette azokat a politikai elképzeléseket, irányvonalakat is, amelyeket munkahelyén, a Szabad Európa Bizottságban összegyűjtött, s ennek megfelelően javaslatokat fogalmazott meg barátainak további tevékenységükkel kapcsolatban.

A levél – egy szerelmi affér következtében – a magyar államvédelmi szervekhez került, akik akciótervet dolgoztak ki annak, egy Kovács ellen irányuló lejárató kampányban történő felhasználására. Megküldték néhány jelentős emigrációban megjelenő sajtóterméknek a levél másolatát, illetve eljuttatták több emigráns magyar politikushoz. Elképzelésük azonban nem vált be. A külföldön megjelenő magyar sajtó nem foglalkozott a levél ügyével, s a politikusok sem kommentálták. A levelet egyébként az azt eltulajdonító asszony nevében küldték szét a magyar államvédelem munkatársai 1951 januárjában. A Hungária című, Münchenben kiadott emigráns lap azonban 1951 márciusában elindított egy cikksorozatot az ügyről, melynek apropójául annak a levélnek a közlése szolgált, amelyet Kovács Imre Varga Bélának a Magyar Nemzeti Bizottmány elnökének írt, s abban saját maga elleni vizsgálat elindítását kezdeményezte. Kovács tisztázni szerette volna a Bizottmány előtt a magánlevelében leírtakat, illetve kideríteni, hogy milyen politikai erők törekedtek lejáratására. Időközben ugyanis mozgásba lendült Eckhardt Tibor és köre, akik a háttérben mindent megpróbáltak megtenni Kovács denunciálása érdekében.

A Hungária 1951. március 16.-ai számának 1-2 oldalán szó szerint közölte Kovács Varga Bélához írott levelét, s kommentárjában célzásokat tett a másik, Pap Istvánhoz írott, levelére is. Ezt követően a Hungária hetente, kéthetente foglalkozott Kováccsal és az ominózus levéllel. Teljes terjedelmében nem közölte le, de az április 6-ai számában bőségesen idézett belőle, s saját álláspontja szerint értelmezte is, annak mondandóját. A cinikus, gunyoros hang, amit a lap szerkesztői megütöttek általános elégedettséget váltott ki a magyar államvédelemnél. Végre beérett a gyümölcs. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a Hungária támadását nem a magyar hatóság által küldött levél váltotta ki, hanem a Kováccsal szembeni lappangó gyűlölet és személyi-politikai ellentét öltött testet az cikkekben. Kovács ugyanis következetesen az 1945-47 közötti Magyarországon elért eredmények elismerését, az elindult demokratikus fejlődés majdani folytatását hirdette. Ráadásul tekintélye, széles támogatói bázisa, pontos programja volt az emigrációs politikában. A Hungária mögött álló erők ezzel szemben az 1945-ös választások eredményét nem ismerték el, s ott kívánták folytatni a magyar politikát, ahol azt a háború megszakította.

A cikksorozat május 25-én zárult le. Pereskedés nem követte. Pap és Kovács a Nyugati Hírnök című újságban jelentetett meg egy közleményt, amelyben elítélte a Hungária eljárását, mely szerint magánlevelek közzétételével kíván politikai tőkét kovácsolni magának a lap. Számottevő emigráns sajtótermék sem vette át a vádaskodást, nem kommentálta a Hungáriában megjelenteket. A magyar államvédelem viszont nem kis elégedettséggel zárta le 1951 augusztusában az akció dossziéját, bejegyezve, hogy „Pap István további tevékenysége az emigrációban teljesen lehetetlenné vált, Kovács Imrével szemben pedig erős fenntartásokkal voltak ezt követően.”

Kovács életében ugyanakkor keserves változást okozott a Hungária által megjelentetett cikksorozat. Munkáltatója, a Szabad Európa Bizottság, ezekre az írásokra hivatkozva 1951. szeptember 4-én felmondott neki. A következő években kikerült a politika fősodrából, kétkezi munkával kereste meg kenyerét, s majd csak három év múlva hívták vissza ismét, felismerve, hogy tapasztalataira, szakértelmére és politikai éleslátására mind az emigrációnak, mind az amerikai ügynökségnek szüksége van.

Érdemes még néhány eddig ismeretlen részletet is felvillantani ennek az ügynek a kapcsán. A levél eredeti kézzel írt változata, valamint az államvédelem által írógéppel rögzített másolata is olvasható a Betekintő folyóirat 2013/1-es számában. Valóban forrásértékű megjelenésről beszélhetünk, mert a levél magának Kovács Imrének sem volt meg másolatban. Egy 1962-ben Molnár Józsefnek, az Új Látóhatár szerkesztőjének, írott levelében arra kérte Molnárt, hogy küldje el neki ezt a régi levelét, mert nála nem maradt példány, s szeretné eltenni iratai közé.

Az emigráció tagjai ettől az esettől kezdve nagyon óvatosan fogalmaztak leveleikben. Megismerve több emigráns politikus levelezését, rendszeresen visszatérő gondolat azokban – egyes esetekben konkrétan utalva Kovács Imre balszerencsés levelére – a „levélben nem, majd szóban megbeszéljük” fordulat. Mindamellett egyértelműen kijelenthetjük, hogy az emigráció egyetlen tagja sem tételezte fel, hogy a levél a magyar államvédelem kezébe került, illetve, hogy az egész akciót itthonról kezdeményezték.

Vámos Imre, a Münchenben kiadott Látóhatár című folyóirat alapító szerkesztője, amikor 1962-ben visszatért Magyarországra megjelentetett egy novelláskötetet Névadás címmel. A könyvben szerepel egy A levél című írás, melyben Vámos végigvezeti emlékei alapján a történetet. A dolog szépséghibája, hogy Vámos a magyar elhárítás fizetett ügynökeként működött 1960 és 1962 között, hazajövetele egyben kimentése is volt a felelősségre vonás alól, s kinti mocskolódó tevékenysége megkérdőjelezte szavahihetőségét. Mindenesetre az itthoniak is megismerkedhettek az elhíresült Kovács Imre levél történetével, majd tíz év elteltével. Megint csak más kérdés, hogy a hazai olvasók vélhetően semmit nem értettek a Vámos Imre által leírtakból, azt csak egy izgalmas, érdekes történetnek tekintették. Az írásból az is kitűnik, hogy maga az államvédelem sem kötötte össze az ügynöke által leírtakat azzal, amit egy másik osztálya tíz évvel azelőtt kezdeményezett.

A levél történetének közlésével, több mint hatvan év elteltével, igazságot kívántunk szolgáltatni Kovács Imrének, meghurcoltatása hátterét feltárva. A mellékelt dokumentumban pedig, örök tanulságul, közöljük a Hungáriában, illetve a Magyar Hírnökben megjelent írásokat. Talán nem érdektelen pillantást vetni ezekre a cikkekre, levélrészletekre, ismerkedni egy letűnt kor szófordulataival, indulataival. A Kovács Imre–Pap István levélváltás története így válik kerekké. A Betekintőben megjelent maga a levél, illetve az államvédelem által kezdeményezett akció és a történet háttere, most pedig az azzal kapcsolatos publikációk jutnak el az érdeklődőkhöz. Őszintén remélem, hogy egyre több részlet válik ismertté Kovács Imre életéből, munkásságát, tevékenységét az eredeti dokumentumok ismeretében tudjuk megvilágítani, nem pedig hallomások, értelmezések, félremagyarázások alapján. Így juthatunk el oda, hogy a huszadik század legtehetségesebb politikusa méltó helyen szerepeljen a magyar politikatörténetben.

 

Szeredi Pál

Kovács Imre Pap István levelezési ügy 1950 dokumentumai