Alcsútdobozi ünnep – Kézfogások földön-égen

2012.08.21, Alcsútdoboz – Szent István és az új kenyér mindig nagy ünnep Alcsútdobozon, a korábbi hagyományokat folytatja Oláh Gyárfás polgármester. A falu szívében utcát avattak, a kastélykert kápolnájában miséztek, s az első díszpolgári címet is átadták a jeles napon.

Alcsútdoboz a Habsburg család nádori tisztét viselő famíliája hosszú ideig meghatározta a falu sorsát és külsejét, ennek nyomai ma is láthatóak. A történelmi viszontagságok után lelki és jelképes kézfogások oldják valóban békévé itt az ünnep- hétköznapokat az egykori és ma is élő résztvevőknek, helybéliek, be- és elszármazottaknak. A rendszerváltás óta megjelenik a hajdani nádori család egyik tagja, évek óta Habsburg Lotharingiai Mihály, s ékes magyarsággal emlékezik meg gyermekkori emlékeiről.

Mazsorettek az országzászlónál, zászlófelvonás a falu szívében

Az idén a falu szívében magyarruhás zenészek és mazsorettek tánca-muzsikája kíséretében vonták fel a régi országzászló posztamensére a nemzeti lobogót, majd a falu szívében álló klasszicista iskola épületén leleplezték a Kovács Imre utcanév-táblát. Az iskolát a Habsburgok építették, Kovács Imre, az 1913-ban Göböljáráspusztán született későbbi népi író mégis e helyet kap végre méltó emléket. Édesapja kulcsár volt, akit a nádor az első világháborús tettei nyomán hívott magához uradalmába, s a zseniális fiú a pusztán látta meg a napvilágot, ahol szintén a főherceg által épített iskolában tanulta meg a betűvetést.

Oláh Gyárfás polgármester és Habsburg Lotharingiai Mihály főherceg

Kilencévesen elárvult, árvaházba került, ám tehetsége kiemelte a szerény sorból, s huszonhárom évesen letette a magyarság asztalára a máig ható szociográfiáját a magyar paraszti élet nehézségekkel sújtott végzetéről, Néma forradalom címmel. Még börtönt is kapott szókimondásáért, ám a kommunizmust is ostorozta, ezért vezető kisgazda politikai erényei és országgyűlési képviselősége után emigrált az USA-ba, ahonnan cikkek, könyvek áradata ostorozta a vörös diktatúrát, idézte meg a megjelent Szabó Ferenc, a Kovács Imre Társaság elnöke.

Az iskola falán a Kovács Imre utcatáblát helyezi el az ötletgazda Kovács András, a Kovács Imre Társaság elnöke és Tranker Tamás alpolgármester

Sajnos, a rangos népi író nem érhette meg a rendszerváltást, ma szobra áll Alcsúton, s Tranker Tamás helyi képviselő javaslatára utcát neveztek el róla augusztus 20-a tiszteletére. A főhercegi leszármazott tisztelettel hajtott fejet 2011. augusztus 20-án a népi fi névtáblája előtt, s nem pusztán formálisan, hiszen ők mindketten e település gyarapodását kívánták valaha – csak eltérő osztályhelyzetben és szemlélettel.

A kastélykerti kápolnában az ifjú Alföldy Boruss Dániel református lelkész, Csányi Imréné katolikus egyházgondnok és Oláh Gyárfás polgármester, háttérben Habsburg Lotharingiai Mihály főherceg

A hajdani Habsburg kastélykert, ma védett arborétum kápolnájában Alcsútdoboz első díszpolgári címét nyújtotta át Oláh Gyárfás polgármester Marton Józsefné Bárányos Jolánnak. Sajnos, a régi alcsúti paraszti családból származó, s óvónői hivatást szerzett amatőr helytörténeti kutató és krónikás hölgy öt éve elhunyt, ezért posztumusz elismerésként részesült e kitüntetésből –  két fia és nyolc unokája örülhet az édesanya kitüntetésének. A frissen alapított díjat Martonné Nemes Mária, a község múltja fáradhatatlan kutatójának menye vette át.

Alföldy Boruss Dániel református lelkész és Varga Imre plébános megáldják az új kenyeret

Szent István személyiségét rendhagyó és gondolatébresztő módon idézte meg Alföldy Boruss Dániel református lelkész és Varga Imre katolikus plébános. Utóbbi a családapa alakját vetítette képzeletünk vásznára, nem nélkülözve a humort sem! Oláh Gyárfás a bizalom fontosságát hangsúlyozta, a helyi közösségek összefogását szorgalmazván. S szokás szerint zenei élményben is részesültek a romantikus helyszínen ünneplők: a helyi Mustármag együttes Jézusról énekelt Cseh Kornél vezetésével és gitárkíséretével, majd Ribli Ilona csellóművész, a Danubius vonósnégyes tagja muzsikált, s Kiss Gy. László tárogatón szólaltatta meg a hazafias dalokat. Este utcabál zárta a gazdag ünnepi programot Alcsútdobozon, a Rézhegy alatti futballpályán.

forrás: http://fmh.hu/cimlapon/20110821_alcsutdoboz_augusztus_20/