Gyomaendrőd, Vésztő-Mágor 2013 augusztus 24

Kovács Imre és Gyoma

 

Ezzel a rövid címmel emlékezünk a 2013. augusztus 24-i és a 2013. október 23-i eseményekre, amelyek jelentősek voltak a Kovács Imre Centenáriumi Évet illetően, amely 2013. március 10-től-2014. március 10-ig tart.

 

Már a centenáriumi évet megelőzően Gyomaendrőd város emléktáblát állított az író, szociográfus, politikus tiszteletére.

 


Emléktábla a Járási Hivatal falán

 

2013. augusztus 24-én koszorúzás volt az emléktáblánál, ahová Amanda Sky, Kovács Imre unokája is eljött Amerikából. Emlékbeszédet mondott Szeredi Pál történész és Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár főigazgatója.

 


Szeredi Pál kutató-történész

 


Erdész Ádám beszéde a koszorúzás előtt

 


A hallgatóság soraiban a város és az emléktársaság vezetői

 


Kovács Imre rokonai koszorúznak

 

Ezen a napon további koszorúzási ünnepség volt Vésztő-Mágoron, a magyar népi írók Történelmi Emlékhelyén,—ahol 1991. augusztus 20-án Czine Mihály jeles irodalomtörténész avatóbeszédével felavatták Csepregi Zoltán szobrász-művész alkotását, Kovács Imre első köztéri szobrát—Magyarországon.

 


Kovács Imre Vésztő-Mágori szobra

 

Itt emlékbeszédet mondott Molnár M. Eszter kutatótanár, publicista, a Kovács Imre Társaság ügyvezető elnöke. Koszorút helyeztek el Vésztő-Mágoron Gyomaendrőd város és Vésztő város polgármesterei, Amanda Sky, Kovács Imre unokája, Kovács András, a Kovács Imre Társaság elnöke és a Népi Írók Baráti Társaságának képviseletében Nagy Lajos.

 


Koszorúzók a szobor előtt a vésztői polgármesterrel, Molnár Sándorral

 

Ugyancsak kiemelkedő esemény volt 2013. október 23-án a Városháza Dísztermében, ahol Várfi András polgármester úr a város Képviselőtestülete és a vendégek jelenlétében Kovács András elnök úrnak átnyújtotta Kovács Imre író, szociográfus, politikus Posztumusz Díszpolgári Címet adományozó oklevelét. A laudációt Szeredi Pál történész mondta.

Az ünneplések sorában Várfi András polgármester úr 2013. december 9-én Budapesten, a Budapesti Corvinus Egyetem Kovács Imre Emléktábla Avató Ünnepségén bejelentette, hogy Gyomaendrőd Város Képviselőtestülete döntött arról, hogy a neves íróról, szociográfusról, politikusról utcát fognak elnevezni Gyomaendrődön.

 

Tekintsük át röviden Kovács Imre és Gyoma /ma Gyomaendrőd/ kapcsolatát.

Apai ágon innen származnak ősei, családfája egészen az 1700-as évekig vezethető vissza, amikor azt olvassuk, hogy a török utáni időktől számítva „Gyoma elfutott lakosai közül néhányan visszatértek és megülték a régi faluhelyet.”

A levéltári források szerint a nagy pusztulás után három család: a Kovács, a Kató és a Szilágyi családok telepednek vissza. Nevezett családok mindhárman igen módosak voltak. Az író egyik ükapja is egészen Bécsig hajtotta a szürke marhákat és jelentős mennyiségű föld volt a birtokában.

Itt élt Kovács Imre szeretett Endre nagybátyja „büszke” Kovács Endre 20 holdas kiváló gazda, aki szinte fiaként szerette az írót. Doktori címet várt el a tehetséges unokaöccstől, s abban reménykedett, hogy „majd Imre mindent megtesz a magyar parasztságért.” Kovács Imre maga is hitt ebben és jól ismerve a paraszti lélekrajz minden árnyalatát, kíméletlenül boncolgatta fiatal kora óta a paraszti életforma sorskérdéseit, de mindig attól félt, hogy önfeladása révén mégiscsak megszűnik ez a nagy és meghatározó történelmi osztály.

A világot csaknem beutazva Kínától—Indiáig egész életében tanulmányozta a parasztokat, mert őt ez érdekelte igazán. Ha visszatekintünk hazai munkásságára el kell mondanunk, hogy már egyetemista korában begyalogolta szinte az egész Magyarországot, hogy személyesen győződjön meg mindarról, amelyet előtte a könyvekben tanulmányozott.

A látvány számára lesújtó volt, élményei alapján írja meg a A néma forrradalom című könyvét, mely egyszerre híressé és hírhedtté tette nevét. Börtönbüntetést kap könyvéért és mellékbüntetésként az ország összes egyeteméről ki-zárják, pedig a legkiválóbb tanulók egyike volt. Mindez közvetlen a diploma megszerzése előtt történik vele, s ez a szomorú esemény további egész élet-pályáját meghatározta.

Visszatérve munkásságára és a kezdetekre, felidézem azokat a gondolatokat, amelyeket Gyomát vizsgálva ír meg három jelentős könyvében:

az 1939-ben megjelent Kolontó című kisregényében, az 1940-ben megjelent

A parasztéletforma csődje című könyvében valamint az 1945-ben megjelent Elsűllyedt ország című művében.

A parasztéletforma csődje című könyvében így vall Gyomáról: „ A falukutatás kesreves útján az ember egyszercsak hazaér. Nem szándékosan,—mert vala-hogy fél saját faluja problémáival szembenézni,—hanem  akaratlanul: egyéni sorsa, vágyai, egész emberi élete abban a közösségben talál feloldást, amelyből vétetett s amely, bárhova kerüljön is, nem engedi, örökké fogva tartja és egy-szer vallomásra készteti. Így voltam én mindig Gyomával.

Ez a tiszántúli nagy község nem tekinthető szorosabb értelemben vett hazámnak, mert egy dunántúli uradalomban születtem, ahová apám került el innen az Alföldről: de ideköt származásom, széles parasztrokonságom és küzdelmes ifjúságom legtöbb emléke. Gyoma múltja szervesen illeszkedik bele az Alföld történetébe és mindenben követi annak végzetes alakulását.”

Elsüllyedt ország című könyvében így ír gyomai őseiről: „Gyönyörűség volt nézni Mihály bátyám remek magyar fejét. Büszke tartással, nagy bajusszal, kemény vonásokkal olyan volt, mintha a sztyeppei magyarság egyik nemzetségfője lépte volna át a századokat, hogy megjelenjék a késői utódok előtt. Anti bátyám szemei meg élesen villogtak, mindig valami huncutság bujkált bajusza alatt, s úgy magyarázott a körülötte ülőknek, mint egy török államférfi. Néhány rossz fénykép örökíti meg ezeket a nagyszerű fejeket, pedig festők vásznára kívánkoz-nának, s ha patinás aranyrámákból néznének le a falakról, jelentősebb családi galériát tudnék mutogatni barátaimnak, mint a legrégibb gyökerű magyar arisztokraták.”

Köztudott az is Kovács Imréről, hogy nagyon szerette a szabadságot. Halálos ágyán ezt mondta utoljára:  „A szabadságomat akarom!”

Szintén az Elsüllyedt ország című könyvében olvashatjuk ezt a rövid kis eseményt, amelyet éppen egy Gyoma felé tartó vonaton pillant meg, mikor kinéz az ablakon:

„Fehérre meszelt tanya, körülötte tarló, legelő. Megbilincselt lovak esetlen mozdulatokkal lépkednek a mezőn. Elülső lábukon vasbilincs, furcsán, emelkedő, páros lépésekkel baktatnak, minden mozdulatukra csörren a lánc. A tekintet a láthatár peremét keresi, egy-egy fa, tanya készteti csak pihenésre. A szabadság nagy érzése és élménye szállja meg az embert, de hirtelen megcsörren a lánc, a megbéklyózott lovak felvetik fejüket, s megható igyekezettel utánozzák a szabad galoppot: úgylátszik embert és állatot egyformán a méltóságában alázza meg a szabadság hiánya, a szolgaság.”

 

Molnár M. Eszter