Haas György: Kovács Imre - Harc a nemzeti függetlenségért

Haas György: Kovács Imre – Harc a nemzeti függetlenségért

Kovács Imre író, akiről Kiss Sándor azt írta, hogy "mint író és politikus, beírta nevét a magyar irodalomba és történelembe", az idén lenne 90 éves. Valószínűtlen, hogy halála óta eltelt több mint két évtized egy jottányit változtatott volna jellemén. Kovács…

Kovács Imre: Kolontó

Kovács Imre: Kolontó

Előre kell bocsátanunk, hogy Kovács Imre nemcsak kiemelkedő szónoki képességgel rendelkezett, – ami egy vérbeli politikustól nyilván elvárható – de igazán kiváló írói vénával is. A Kolontó érdekes, olvasmányos regény. Egy fiatal segédtiszti gyakornok az ország egyik legnagyobb uradalmába, Kolontóra…

Kovács Imre válogatott írásai

Kovács Imre válogatott írásai

A válogatás Szabó A. Ferenc munkája. A megjelentetésben történt segítségért a Nemzeti Kulturális Alapot  és Alcsútdoboz Önkormányzatát is köszönet illeti. Ebben a kitűnő érzékkel összeállított válogatásban keresztmetszetet kaphatunk Kovács Imre írásaiból. Itt egyaránt előfordulnak még itthon keletkezett írásai valamint emigrációbeli…

Molnár M. Eszter: Egy homo politicus itthon, Európában és Amerikában

Molnár M. Eszter: Egy homo politicus itthon, Európában és Amerikában

Molnár M. Eszter immár több évtizede a Kovács Imre Társaság tagja. Kutatói munkája Kovács Imre mellett Áchim L. András életének és munkásságának bemutatására is kiterjed. A könyv számtalan idézetet mutat be Kovács Imre cikkeiből, írásaiból, bemutatja politikai tevékenységét, elkötelezettségét. Parlamenti…