Molnár M. Eszter: „Egy hétpróbás falukutató” – Kovács Imre író, politikus falukutató munkássága itthon, Európában, Amerikában és Ázsiában megjelent írásai alapján

A könyv négy nagy fejezetben (az ötödik fejezet összefoglal és értelmez) foglalkozik a paraszttársadalmak történetével, helyzetével és az ehhez kapcsolódó falukutatással. Az első három fejezetben Kovács Imre magyar vonatkozású írásait, míg a negyedik fejezetben nyugat-európai, ázsiai, dél-amerikai és latin-amerikai írásait, útibeszámolóit, „falukutató naplóját” olvashatjuk.

Az ötödik fejezet részletesen értelmezi a tanulmányokat, összefoglalást ad a falukutatás általános történetéről és hogy mindez szemléletesebb is legyen, rövid életrajzi adatokkal támasztja alá Kovács Imre szerteágazó munkásságát. „A magyar paraszttársadalom története” című fejezet bemutatja azokat a történelmi előzményeket, amelyek miatt egyáltalán a falukutatás kialakult, kialakulhatott. Kovács Imre két tanulmányában „A mai paraszttársadalom kialakulása I-II.”-ben, – melyet a Magyar Nemzet hasábjain közöl igen részletesen – Szabó István kiváló agrártörténész adatait kölcsönvéve vezeti végig szinte teljességében a magyar parasztság történetét. Ezt a két tanulmányát alapul véve gondolja át a falukutatással kapcsolatos kérdéseit is, igen nagy hangsúlyt helyezve végig a megoldatlan földkérdésre. Parasztságunk helyzetével a XVIII. század vége óta foglalkoznak a témát felvállaló gondolkodók. A sort a hangyaszorgalmú lutheránus lelkész, Tessedik Sámuel nyitja. Tessedik szemében a nyugat-európai mezőgazdasági és falusi lét, a nyugati felvilágosultabb jogrend, a kifejlett protestáns népiskolázás, az igényesség és rendezettség volt a mérce. A reformerek legtöbbje, Berzeviczy, Balásházy, stb. sorolhatnánk a névsort egész Kovács Imréig és utána, szinte mindannyian a nemzeti polgárosodásunk fő akadályainak megszüntetésében látták volna az agrár és parasztkérdés megoldását. Kovács Imre sokszor vissza-visszatér arra, hogy az egyik legnagyobb problémája a magyar parasztságnak, hogy nem alakult, alakulhatott –negyedik renddé, pedig igenis meg lett volna erre a lehetősége. Ugyancsak sokat foglalkozik a megcsontosodott késő feudális rendszer nemzetet sorvasztó, de a magyar és nemzetiségi kérdést is érintő paraszttársadalommal, valamint az ezekkel együttjáró gazdasági csőddel.

Az első és más fejezetekben is olvashatunk néhány tanulmányt Kerék Mihály és Erdei Ferenc agrárkutatóktól, akik más szemszögből is megvilágítják azokat a szakmai kérdéseket, amelyeket Kovács Imre értelmez. Egy-két negatív észrevételt is találhatunk, amely még hitelesebben mutatja be az olvasónak a kor legégetőbb, ám sokféleképpen értelmezett kérdéseit. Kovács Imre „ A következő negyedszázad” című terjedelmes tanulmányában felvillantja Európa népesedési gondjait, valamint más földrészek túlnépesedését, mintegy előrevetítve a leendő világkörüli útjainak sajátos programját. A „Szociográfia, falumunka, falukutatás” című fejezet mostmár eljut a falukutatás és „falumunka mozgalom” legégetőbb kérdéseihez, így a telepítés és a radikális földreform következményeihez, s egyben halaszhatatlanságához. Ebben a fejezetben olvashatunk a Táj és Népkutató Központ Kiállításáról, melyet a Károlyi palotában, Budapesten rendeztek meg a falukutató fiatalok, köztük Kovács Imre is, ahol térképekkel igazolták azokat a birtokokat, amelyeket szerintük ki kell osztani a nincstelen agrárproletárok számára. A kiállításon az illetékes földbirtokosok is megjelentek, akik számonkérték Teleki Pál gazdaságföldrajz tanárt s egyben arisztokratát, hogy hogyan engedhetett meg egyáltalán ilyen kiállítást. Óriási botrány keletkezett mindebből. Teleki, aki ugyanakkor „ Egy elsűllyedt falu a Dunántúlon, Kemse község élete” című tanulmánykötethez írt meleghangú előszót nemrég a falukutató fiataloknak, most mindent visszavont és megtagadta tanítványait, köztük Kovács Imrét is. Kovács Imre, aki vezéregyéniség volt már diákkorában is, magára vállalta egy kényes levélnek a megírását, a többi falukutató fiatal nevében „A magyar falukutatás zárófejezete”címmel és azt meg is jelentette. Rezignáltan, bár nagyon udvariasan írja meg egykori tanárának , az arisztokrata Teleki Pálnak, hogy „Ön tanár úr visszatért osztályához!”.

„Ezt a földet az egyke magyar temetővé tette” című fejezetben a kemsei kutatásról szólok. Itt olvasható Kovács Imre legelső írása is, melyet még egyetemista korában írt. Elolvasva igen felkészült fiatalt vélhetünk a sorok mögött.

„Levél Kemsére” című írásában, pontosabban levelében mindent leír a kemsei falukutató táborról, melyről már számos publikáció jelent meg azóta. Egyféle etalonnak számít az akkori kutatási módszer még ma is az egyetemistáknak és a főiskolásoknak. Figyelemreméltó az az őszinte szeretet, amivel Kun Józsefhez, egy kemsei lakoshoz írja sorait, aki elkísérte őt a vertikei állomásra gyalog és ezidő alatt „megbeszélték négyszemközt” a parasztság legfájdalmasabb bajait.

Itt közlöm Móricz Zsigmond falukutatással kapcsolatos levelét is, mely eddig még könyvben nem jelent meg!

A harmadik könyvfejezetben hosszasan olvashatunk az egykéről, mint a legveszélyesebb társadalmi jelenségről és ennek hatásáról. Más szakemberek írásai is szerepelnek e témában, köztük Erdei Ferencé, mely a falukutató szakirodalomban szinte ismeretlen tanulmány. A téma kihangsúlyozása miatt illusztrációként korabeli fotókat is felhasználok Kiss Géza: Ormányság című könyvéből. Kovács Imre szerint Kiss Géza kákicsi református lelkész egy pusztuló nép testamentumát írta meg. Ezért felbecsülhetetlen értékű, de egyben a legszomorúbb munkásságát hagyta örökül mindazokra, akik valaha is foglalkoznak, vagy foglalkozni fognak a magyar paraszttársadalom történetével, tárgyi emlékeivel A könyvnek ez a legmegrázóbb fejezete! „Fejezetek az emigráció falukutató naplóiból” című nagy fejezetben már az író Kovács Imre mindennapi emigrációs életének „sajátos” falukutatási munkásságát olvashatjuk.

Nyugat-európai tanulmányából meggyőződhetünk arról, hogy ő hogyan is készült valójában az emigrációra. Tóth Pál Péter kutató, történész az un. „első emigrációról” is beszél, melynek valószinűségét a kutatás nem zárja ki. Tizenkét tanulmány foglalja össze mindazokat a benyomásokat, melyeket Kovács Imre sokszor élményszerűen ad elő, de nem feledkezik meg soha arról, hogy ő valójában az emigrációban is falukutatást végez. E tanulmányok egyikében – a „Hong Kong, Bangkok és Beirut” című ázsiai utinaplójában írja le, hogy: „hétpróbás falukutató vagyok”, valamint azt, hogy „a parasztok minden fájdalmas élmény ellenére is, egyformák az egész világon”.

Ezzel a kifejezéssel mintegy összefoglalja egész életét és munkásságát is. Hacsak ennyit is olvasna róla az olvasó, akkor is „feltűnést” keltene írója. Az emigráns fejezetben láthatjuk azt a széles szakmai felkészültséget, amivel ez az ember szinte az egész világot bejárta és a látottakról véleményt mondott. Ezeket a gondolatokat ma is felhasználhatja a falukutatás, mint interdiszciplináris, több tudomány ismeretét feltételező tudományos adatokat. Latin-Amerikáról szóló nagy tanulmányát olvasva, mely magyar nyelven eddig még nem jelent meg, meggyőződhetünk arról, hogy Kovács Imre jobb sorsra lett volna érdemes! Ez a tudományos munka azt igazolja, hogy egyetemi, azaz intézményi keretek között kellett volna kutatnia. Ehelyett tulajdonképpen folytonos egzisztenciális zavarokkal élt. Maga után hagyott 20 könyvet, 1306 publikációt, valamint az amerikai Columbia Egyetemen többezer tételből álló hagyatékot, melyet eddig még nem kutatott senki, ez már az utókorra vár.

A könyv megkísérelte bemutatni Kovács Imre szerteágazó munkásságának egy részét, amely szorosan köthető a falukutatáshoz. A közgazdaságtudományt, történelmet, szociológiát és filozófiát ismerő Kovács Imre író-politikus egyik legnagyobb elismerése volt munkásságát illetően, hogy dél-amerikai kutatásaiért a Perui Tudományegyetem díszdoktora lett. A zárófejezetben a négy nagy fejezetről tartalmas összefoglalót olvashatunk a falukutatás történetéről, melyet mamár az egyetemeken is oktatnak. Az életrajzi adatok és a fotóanyag jól illusztrálják a könyv témáját. A kötet segíti a magyarországi tudományos teljesítmények megismerését, elősegíti az interdiszciplináris kutatói munkát és különös figyelmet érdemel a kutatásokat illetően az eddig nem közölt, le nem fordított Latin-Amerika-i spanyol nyelvű tanulmány közreadása. Szociológusok, történészek, politológusok is forgathatják és felhasználhatják munkájukhoz majd e tudománynépszerűsítő könyvet.

Molnár M. Eszter